Kategória archívum: Virtual Machines

Windows Virtual Desktop Demo

Windows Virtual Desktop használata a mindennapokban

Korábbi ‘Miért van itt a Windows Virtual Desktop ideje?‘ bejegyzésünk kapcsán több megkeresést és kérdést is kaptunk. Ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy ez a megoldás különösen hasznos távmunka vagy home office esetén. 🙂 Ne szaladjunk ennyire előre. Engedjétek meg, hogy röviden összefoglaljuk még egyszer mi is az a Windows Virtual Desktop. A Windows virtuális asztal egy felhőben futó asztal és/vagy alkalmazás virtualizációs szolgáltatás. Ez azt jelenti, hogy az a program vagy applikáció, amit a felhasználó használ, nem a saját eszközén található, hanem távolról WVD-on keresztül érhető el a felhőből.
Ennek a megoldásnak számos előnye van. A felhőbe virtualizált Windows 10 asztali felület lehetőséget ad arra, hogy bármilyen eszközről használatba vegyük. Sőt lehetséges használat közben váltani egyik eszközről a másikra. Korábban csak lokálisan Windows Server-en használat programokat és almázásokat is felköltöztethetünk az Azure-ba és így WVD számára barmikor könnyedén előzhetővé tehetjük őket. Ezzel is csökkenhetjük a földi infrastruktúrához kapcsolódó fix költségeket és felhőbaráttá tehetünk, régebbi legacy típusú alkalmazásokat és programokat. Mindez nagyon jól hangzik, de hogyan kell elképzelni WVD gyakorlati használatát?  Többen felvetettétek, hogy hasznos lenne egy Windows Virtual Desktop Demo Videó.

Nézd meg, majd próbáld ki te is!

Úgy döntöttünk, itt van egy rövid Windows Virtual Desktop Demo Videó ideje 🙂 Célunk sallangmentesen bemutatni, hogyan működik a megoldás a gyakorlatban. Néhány népszerű alkalmazást telepítünk egy WVD megoldásra, majd publikáltuk az alkalmazásokat egy okos telefonra, egy tabletre és egy laptopra. Ezek segítségével szemléltetjük hogyan is néz ki a Windows Virtual Desktop hétköznapokon történő használata.

Windows Virtual Desktop demo

Ha szeretnétek ti magatok is kipróbálni WVD lehetőségeit, akkor szívesen adunk részetekre demo lehetőséget:  Ingyenes Microsoft Windows Virtual Desktop Demo Igénylése

Aki bővebben szeretne tájékozódni a Windows Virtual Desktop -ról és a RemoteApp-ról, azoknak ajánljuk az alábbi linkeket:

https://azure.microsoft.com/hu-hu/services/virtual-desktop/#featured

https://azure.microsoft.com/hu-hu/services/virtual-desktop/#documentation

A Felhő legyen veletek!

Berger Ádám

KingSol Zrt.

Azure ephemeral disk a gyakorlatban

Az Azure ephemeral disk bemutatása

Az Azure ephemeral diszk funkció 2019 májusában jelent meg preview módban, majd 2019 júliusától már végleges fázisban is elérhető. Mint a nevéből is látható nem egy tartós lemezről beszélünk. Ennek oka, hogy ezen OS diszkek nem az Azure Storage-ban tárolódnak, hanem azon hostokon ahol éppen a VM is fut. Több előnye is van a megoldásnak.

Mire jó az Azure ephemeral disk megoldás?

Sok olyan workload előfordul, ahol úgynevezett stateless megoldásra van szükség. Ezekben az esetekben az operációs rendszer diszken semmilyen adatot nem tárolunk. Pl.: webszerver farm, DevOps környezet, VDI vagy RDSH megoldások, media encoding vagy rendelerés stb. Ezekben a megoldásokban az a közös, hogy a gép vagy gépek elvesztése esetén percek alatt tudjunk új környezetet felépíteni és folytatni a munkánkat. Az Azure ephemeral disk pont ezt biztosítja számunkra.

Előnyei

Az alábbi előnyöket tudjuk felsorolni a megoldás mellett: gyors, ingyenes, saját lemezképekkel is használható, támogatja a Shared Image Gallery megoldást is!

Miért gyorsabb, mint a “hagyományos” azure disk? Mert a VM hoston ül, ezrért a VM host SSD-t használja, nincs ISCSI kapcsolat és késleltetés a backen felé.

Miért ingyenes? Mert úgy is ott van, eddig is kihasználatlanul ott “hevert” a szerverekben. (Az Azure temporary diszk területek is jellemzően innen származnak).

Hátrányok

Hátrányként hozható fel, hogy az Ephemeral disk -el szerelt VM nem leállítható (nem deallokálható) vagyis ezzel költséget nem spórolhatunk meg. Ha nincs szükség a VM-re, akkor le kell törölni és lemezképből újra építeni.

Másik “hátránya” is a működéséből adódik: meg kell oldani, hogy minden fontos, perzisztens adat a data diszkre kerüljön, semmi ne tárolódjon az OS lemezen. (viszont korrekt, hogy ugyan úgy kaphat data diszket, többet is természetesen 🙂 )

Fontos, hogy nem minden gépméret támogatott, a legkisebb használható VM size: Standard_DS2_v2.

Ephemeral disk beállítása

Az Azure ephemeral disk kezelhető API, PS, CLI vagy portál segítségével is.

Azure portál esetében, ha megfelelő gépméretet használunk rádiógomb segítségével engedélyezhető a funkció (de csak a gép készítésekor!)

Azure ephemeral disk portal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VM Scale Set esetében szintén engedélyezhetjük a GUI-n:

Ephemeral disk scale set

PowerShell esetében pedig:

Set-AzVMOSDisk -DiffDiskSetting Local -Caching ReadOnly

parancsmagot kell használni.

Egyéb működési sajátosságok:

Az Ephemeral diszk-el felszerelt gépek OS lemeze nem támogatja:

  • OS Capture
  • Snapshot
  • Azure Disk Encryption
  • Azure Backup
  • Azure Site Recovery
  • OS Disk Swap

Bővebben ebben a cikkben tájékozódhattok a megoldásról.

Jó Azureozást!

Király István

Azure MVPr

KingSol Zrt.

 

 

Azure Data Box Gateway

Azure Data Box Gateway

Azure Data Box Gateway bemutatása

A közelmúltban több megkeresést is kaptunk, hogy hatékony adattárolásra, hibrid tároló megoldásra lenne szüksége az adott cégnek. Manapság már nem elég, hogy tudok mentéseket végezni a felhőbe. Olyan megoldásokra van szükség, melyek a hirid tárolás segítségével láthatatlanul és költséghatékonyan oldják meg a  tárolás miatti problémákat.

Általában a szűkös helyi tárolók, az elavult storage stb. generálják ezeket az igényeket. Az adatmennyiség folyamatosan nő, az üzelt nem akar folyamatosan diszkekbe invesztálni, pénzt égetni, hardvert bővíteni.

Manapság teljesen elvárható, hogy úgy szeretném elérni a fájlszervert, hogy mit sem tudok róla a fájl éppen hol tárolódik: a felhőben vagy  helyben.

A nagyvállaltok eddig is belekóstolhattak ebbe a világba, kezdetben fizikai eszköz formájában, majd virtuális appliance-ként is:

Most a StoreSimple Virtual Array-hez hasonló megoldást szeretnénk bemutatni, ami Azure Data Box Gateway néven debütált.

Ha valaki szeretné áttekinteni, hogy miben tér el a két megoldás egymástól, illteve más Azure hibrid tároló megoldástól, azoknak ajánljuk ezt a cikket:

Azure Store Simple vs Azure Data Box.

Azure Data Box Gateway beállítása:

Hozzávalók:

  • 1db Azure előfizetés
  • 1db Azure Blob Storage
  • 1db Hyper-V vagy VMware környezet (4 vCPU, 8GB RAM, 250Gb OS disk és min 2TB (thin) data disk)

Mi az érdekesség kedvéért (és azért mert nincsen helyi infrastruktúránk 🙂 ) Azure VM-ben (Azure nested virtualization) telepítettük az Azure Data Box Gateway-t.

  1. Hozzunk létre az Azure előfizetésben egy Data Box szolgáltatást: Marketplace–>Azure Data Box
    Azure Data Box Gateway
  2.  Válasszuk ki, hogy fizikai vagy virtuális eszközt szeretnénk futtatni:
    Azure Data Box Gateway
  3. Ha elkészült a szolgáltatás, menjünk végig a Device Setup… varázslón: töltsük le a Hyper-V vagy WMware image-t, készítsünk belőle egy virtuális gépet, állítsuk be a hálózatot (ha nincs DHCP, használjuk a Set-HcsIpAddress –Name Ethernet –IpAddress x.x.x.x –Netmask x.x.x.x –Gateway x.x.x.x parancsot)
    Data Box Gateway Device Setup
  4. Ha elkészültünk a konfigurációval, akkor az eszköz IP címén bejelentkezhetünk és befejezhetjük a regisztrálást, illetve konfigurálhatjuk a működési módot (hogyan és honnan szeretnénk üzemeltetni az eszközt)
    Login Data Box Gateway
    Setup Azure Data Box Gateway Mode
  5. Ha beállítottuk és regisztráltuk az eszközt, akkor a további műveletek elvégzéséhez már csak az Azure portálra lesz szükségünk. Adjunk hozzá megosztásokat és usereket a megoldáshoz: Databox–>Users, Databox–> Shares. Megosztás léterehozásakor természetesen meg kell adnunk, hogy mely storage accountot szeretnénk használni és hogy milyen típusú adattárolást és adat elérést szeretnénk. Tárolhatjuk az adatokat: Block és Page Blob-ként, Azure Files-ként és elérhetjük őket a földön: SMB és NFS protokollal:
    Add share to databox gateway
  6. Csatoljuk fel a megosztást a virtuális appliance-ről, másoljunk adatokat a könyvtárba és megfigyelhetjük, hogy a gateway azonnal fel is tölti az állományokat a felhőbe:
    Azure
  7. Ha szeretnénk egy kis “extra” szolgáltatást is, az Azure Storage lifecycle segítségével megadhatjuk, hogy az adatok mikor tárolódjanak Hot, Cool vagy Archive rétegben. Pl.: a 30 napnál idősebb fájlokat helyezzük Cool tier-be:
  8. Hátrányok: nincs NTFS támogatás. Egy share esetében kettő jogosultságot tudunk kiválasztani: Full vagy ReadOnly.
  9. Előnyök: gyors és könnyű üzembe helyezés, arciválási célokra kiválló megoldás!

Konklúzió:

A Microsoft Azure segítségével hatékonyan, tervzehető havi költséggel és a felhasználók számára teljesen transzparens megoldással tudjuk biztosítani a fileserver elérést. Nincs szükség nagyobb hardver beruházásra! A felhő alapú megoldások folyamatos fejlesztésével olyan megoldásokat prezentálhatunk az üzlet felé, melyek nem egy statikus IT képét vetítik a felhasználók felé!

Jó Azureozást!

Király István

Azure MVPr

KingSol Zrt.